Helgus imád jönni-menni és a jövés-menésnek gyakorlatilag minden formáját kedveli. Lehet séta, babakocsiban ücsörgés, biciklizés, kismotorozás, autókázás.
A legkedvesebb mégis a VÁSÁNÓNI (vásárolni) menni.
Kimegy az előszobába és gondosan átveszi a cipőjét. (Akkor is átveszi, ha éppen kinti lábbeli van rajta.)
Szerez egy kosarat, szatyrot vagy bármit, ami szerinte alkalmas lehet a telepakolásra.
Megáll az ajtóban és azt mondja:
– Szia, pá-pá!
– Szia Helgus! – mondom én. – Hová mész?
– Vásánóni.
– Mit veszel?
– Kuppit. (Krumplit.)
Tízből kilencszer krumplit vesz, de volt már paradicsom, szandál, vacsora, fagyi, labda is a bevásárlólistán.
Mire kellhet az a sok krumpli?
Tízből egyszer el is megyünk vásárolni. Olykor egy szupermarketbe, ahol bevásárlókocsi is van. Manci, persze, azért is lelkesedik. Mivel igen jól dokumentált az életünk, természetesen ezt is rendre megörökítjük. Illetve csak szeretnénk, mert bevásárlóközpontban fényképezni tilos. Ezt nem tudtuk korábban, de rögtön az első alkalommal szembesültünk a szabályzattal. (Most, hogy már ismerem a magyarázatot, egyszerűen csak nem értem.)
– Ugye nem gondolja komolyan, hogy itt fotózgat, maga? – kérdezte a biztonsági őr. Heves szóváltás következett, puffogva elhagytam az üzletet a gyermekkel együtt, be sem tettem volna a lábamat többet…
Nem úgy Édesanyám, vagyis Mama. Aki azóta is rendületlenül minden alkalommal készít egy “dafke” képet, ha arra járnak.
2014. február 16. az első alkalom
egy másik alkalom
Kommentek