Bár technikailag nem ez az első vonatozásunk, élmény szempontjából Helgusnak nem sokat jelentett az a három tavaly nyári utazgatás, amit “tündérputtonyban” aludt végig.
Nem úgy a mai. Egy hete készülünk rá. Naponta kijártunk a tárnoki vasútállomásra, hogy szemügyre vegyük a különböző mozdonyokat, a kék, piros és zöld vagonokat, a teherkocsikat és ellenőrizzük a vasutasok munkáját, akiket egytől egyig név szerint sikerült megismernünk. Helgus és Nagymama tegnap ki is jöttek elém és a peronon várakoztak érkezésemre. Nagy volt az öröm, amikor kinyílt a kocsi ajtaja és Manci meglátott. ANYA, ANYA VONATA. HELGUS IS! VASÚT! (Ez a vasút honnan jött neki?)
Mindenkinek integetett és látszott rajta, hogy alig várja a másnapot.
Thomas, a gőzmozony után tegnap este az elalvás előtti mese is a vonatozásról szólt. Megbeszéltük a gyakorlati tudnivalókat. Biciklivel megyünk ki az állomásra, megváltjuk Anyának a jegyet (Neked nem kell, mert még nyuszifül vagy), várakozunk picit, felszállunk és integetünk Zsuzsi bakternek.
Minden így is történt, elindult a szerelvény, integettünk Zsuzsi bakternek, átültünk az egyik, majd a másik és egy harmadik székbe is (mert mint felismerte e helyzetet: SOK SZÉK!), felmentünk a pilótafülkébe, szemérmesen mosolyogva lekenyereztük a kalauzt (KA-LA-UZZ BÁCSI), egyik ablaktól a másikig flangáltunk (OTT A DUNA!), gurult az áfonya és finoman szólva is belaktuk a Zónázó kis pirost.
17 perc múlva a Déli pályaudvaron Helgus új emberként szállt le a vonatról. VISSZA IS! MÉG!
Kommentek