Ez is egy olyan dolog, ami egyáltalán nem kötelező és ebben az életkorban kétségkívül kizárólag az Anyukák akarják, de a lelkem megnyugtatása végett fél évet adtam Helgusnak, hogy mindkettőnknek úgy tűnjön, ő jutott döntésre.
Kábé tavaly szeptemberétől kérdezgetem, hogy érdekelné-e a dolog. Eleinte nagyon lelkes volt. Igen, én is, nekem is kell fülbevaló, Anya majd kölcsön tudod adni azt a kék gyöngyöset, meg ilyesmik. Aztán elmeséltem neki, hogy hogyan is kerül a lyuk a cimpába. Akkor alábbhagyott a lelkesedés. Nem is kicsit. Így hagytam.
Aztán pár hete ő hozta elő újra a kérdést. És akkor Anya időpontot foglalt. No nem a szomszéd kozmetikába vagy a bizsubolt hirtelen-képzett fülbelövészetébe. Piercing-szalonba.
Szülői beleegyező nyilatkozat, két 18. életévét betöltött felnőtt, személyi igazolvány, gyorstalpaló utó(d)gondozó szakoktatás kellett. Meg egy birkatürelmű piercinges srác; szőlőcukorral a zsebében, gyors reakcióidővel, pontos célzóképességgel. Helgus kék szeméhez kék pici köves fülbevalót választottunk. Fiatalember alaposan kimérte, bejelölte a leendő lyukak helyét alkoholos filctollal. Itt már lohadt a mosoly.
Aztán jött a pisztoly. Szőlőcukor, első lyuk, nagy sírás-rívás, még gyorsabb második lyuk, még egy szőlőcukor. Kiengesztelő fagylaltozás.
Barbár anya vagyok, tudom, de esküszöm megérte.
Kommentek